Az igazat megvallva már kislány koromban sem értettem igazán azt, hogy az anyaság, az szent és áldott, míg a szex, az vagy valami mechanikus dolog a gyermekáldásért, vagy uram bocsánat valami bűnös dolog, ha csak a vágyak beteljesítéséről szól. Főleg ha a női vágyakról beszélünk.

Kedves Olvasó!

Mit gondol Ön a szexről, a nemiségről, a vágyról? Gyakran találkozom azzal, hogy legyen bár nő vagy férfi az illető, ha a nők szexualitása jön szóba, úgy mint orgazmus, félrelépés, vágyak, női kezdeményezés a kívánt együttlétre, flörtölés, stb., akkor valami olyan területre keveredünk, amely zavarba hozza őket, vagy erős indulatokat vált ki.

Férfiak és nők vajon tényleg egyenrangúak a szexualitás megélését illetően, vagy más szabályok vonatkoznak ránk nemünktől függően? Elítélés, megszégyenülés nélkül vajon egy nő vágyhat-e gyerekre, vagy arra, hogy gondoskodjon a családról, akarhat-e férjet, kezdeményezhet-e szexet, vágyhat-e orgazmusra? Vajon milyen szerepe van a női orgazmusnak vagy annak a megjátszásának egy nő életében? Esetleg, hogy a nők elkerüljék a „frigid” megbélyegzést vagy hogy párjuk önérzetét simogassák vele? A szeretőnél miért pont a valódi vágy az, ami olyan értékes? Mivel nem tisztem, így nem fogok ennek vallási vagy népcsoporti vonatkozásaival foglalkozni, inkább a téma lelki aspektusairól szeretnék néhány gondolatot leírni, hogy aztán ezt Ön, Kedves Olvasó tovább gondolhassa, és saját véleményét kialakíthassa.

Ha őszinte akarok lenni, akkor be kell valljam, hogy valamiféle zavart érzek ebben a témában, mivel a fejekben – és megint hangsúlyoznom kell, hogy legyen akár nő, akár férfi az illető – egy meghasonult sémát látok a női szexualitásra: a szűzies madonnáét és a szexis, vágyakkal teli szajháét. Olyan, mintha mindenki arra vágyna (legyen az tisztességes férfi, aki a párjáról gondolkozik, vagy a szemérmes nő), hogy a felszínen látszódjon az is, hogy ő egy izgalmas nő (mint a szeretők), és az is, hogy a társadalmi elvárásoknak megfelelő úrinő (mint a feleségek). Biztos hallották már a mondást, hogy „egy nő legyen szajha az ágyban, szakács a konyhában, és úrinő társaságban…”. De ha ez így van, akkor miért olyan nagy baj, ha a nőnek is vannak vágyai (orgazmusa), ha ő is kezdeményez? Jaj, nem baj, hiszen pont ezért kellenek a szeretők…. De akkor hogyan is van ez? Akkor most a nők úrinők, szajhák vagy esetleg csak Önmagukat adható vággyal teli és azt megélő NŐK legyenek? Vagy a mértékkel van baj napjainkban?

Sokszor hallom, hogy az ilyen és ilyen nő „életem nője”, de nem venném el feleségül, vagy pont fordítva, „megtaláltam gyermekeim anyját, de….”. Az érem másik oldala, amikor hölgyektől hallom, hogy nem tudják, hogyan viselkedjenek, és félve kérdik tőlem: „Mona, szabad ezt egy nőnek tennie, vagy ez már túl sok?”. De gyakran találkozom olyan urakkal, akik a nők rámenősségére, vakmerőségére vagy azok túlzott felkínálkozásaikra panaszkodnak. Nos, kérdem én Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Akkor most mi a jó? Hogyan lehet feloldani a szajhaság és a madonnaság ambivalenciáját?

Egyik aspektusa ennek a kérdésnek a feminizmus, az emancipáció, a társadalmi szerkezet/munkavállalás megváltozásának „mumusa”. Ha végiggondoljuk ezeket a folyamatokat, akkor megérthetjük Dr. Ranschburg Jenő szavait: „az elmúlt századok férfiközpontú világképének talán legsúlyosabb bűne az, hogy szinte észrevétlenül megfosztotta a nőt emberi mivoltától”. Úgy vélem nem csodálkozhatunk, hogy amikor az emancipációval a női nem kivívta (ha kivívta) az egyenjogúságát (vagy nem inkább az egyformaságát?), azt tulajdonképpen azzal az eszközzel tette, hogy felvette a hagyományos értelemben vett maszkulin értékeket (behatolás, megszerzem, amit akarok, versenyközpontúság, elsőnek lenni, stb.), akkor bizony a szexualitásában is ezek a jellegek vették át a vezető szerepet. Az univerzum azonban mindig a kiegyensúlyozottságra törekszik. Így Tisztelt Hölgyeim, ha mi egyre inkább maszkulin vonásokat öltünk magunkra, kasztrálva ezzel férfi társainkat, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy ők egyre nőiesebbek lesznek. (De azért Tisztelt Uraim, ne feledjük Dr. Ranschburg szavait sem, hogy miért következett be az emancipáció, feminizmus…)!

Helyezzük ezt a kérdést most más perspektívába  és nézzük meg a vágy kérdését is.

Akkor most az úrinőnek, feleségnek nem lehet vágya, a szajhának meg nincs becsülete? Dalma Heyn is felveti ezt a kérdést a Vágy csendje című könyvében: „csak a fiatal, hajadon lányoknak engedik meg, hogy teljes egészében nőneműek legyenek. Amint férjhez mennek, elvárják tőlük, hogy állítsák takarékra nemiségüket, és az anyasággal pedig még tovább kell vinniük ezt a semlegesítési folyamatot.” Mindazonáltal, ha ez így van, akkor miért csodálkozunk a rengeteg félrelépésen bármely nem részéről is? Ha ez igaz, akkor teljesen érthető, hogy a házassággal (anyasággal, élettársi kötődésekkel) a nők megfosztják nőneműségüktől magukat és semleges nemű lényekké válnak. Kedves Olvasó, gondolja át, hogy Ön édesanyjával hányszor beszélgetett a női szexualitásról, vágyról, a testi szerelemről….?

Ha a nők nagy része a kötődést magában foglaló kapcsolati formákban elveszíti nemiségét, akkor azt is láthatjuk, hogy a folyamat során a férfiak „hirtelen” mást találnak az ágyukban. Akibe beleszeretnek, még „élő nők” voltak, akik azonban a társadalmi kötöttségek, szabályok, férfiaknak tulajdonított elvárások, és saját hitrendszereik miatt „kiszáradt, félholt, vagy csak az álmaiban élő” női nemi szervekkel rendelkező hús-vér emberré alacsonyodnak. Bevallom, én nem ítélem el (bár nem gondolom, hogy ez az igazi boldogságot hozó út), azokat a férfiakat vagy nőket, akik vissza szeretnék kapni ezt a vágyakkal teli nőt, és arra a döntésre jutnak, hogy külső kapcsolatban keresik meg, hogy aztán egyesüljenek vele. Sok tartós kapcsolatban élő nővel találkoztam, akik a külső kapcsolatukban azt élték meg, hogy nem kellett szégyenkezniük vágyaik miatt. Nem kellett megjátszaniuk a társadalmilag elvárt „jó kislányt, jó feleséget, tisztességes nőt, hiszen van egy nagyobb „bűnük”, a házasságtörés, amiért már úgy is elítélik őket. Akkor meg miért ne adhatná már Önmagukat? Miért ne élvezhetnék az intimitást? Veszíteni valójuk már úgy sincs……(itt csak a vágyakra és az érzelmekre, pl.: bűntudat, gondolok és nem a hűtlenség párkapcsolati következményeire).

Nem tudom, hogy Önök, hogy vannak vele, de szerény véleményem szerint, talán ha megengednénk, hogy „a vágy csendjének parancsa” alól felszabaduljon az erotika hangja,… akkor kevesebb hűtlenség, és több (nemi) öröm lenne mind a férfinak, mind a nőnek megadatva….

Zárásként szeretnék még egy nézőpontot ebben a szösszenetben érinteni. Ez pedig magának az aktusnak a megközelítése. Mi van a szeretkezéssel és a szexeléssel? Ugyanaz a kettő vagy sem? Feltételezem, ha innen feszegetjük ezt a kérdést, akkor is legalább két táborra tudunk szakadni. Egyszer egy férfi ismerősömtől hallottam, hogy ezt az egész szex ügyet, mi nők „misztifikáljuk túl”. Számos hölgyet vagy urat meghallgatva ebben a kérdésben, úgy gondolom, hogy sokan különbséget tesznek a kettő között (óvatosan fogalmazva és nem az általánosítás hibájába belesve). De mi az a nagyon nehezen észrevehető, és szinte szavakba nem is ölthető különbség? Ön megtalálta rá a választ? …….

Szerintem ez a hosszú távú bizalom és az elköteleződés, amelyek azonban igen sok dolgot ötvöznek magukba

• Önmagunk tisztelete (azért fekszik le Ön valakivel, mert Ön is szeretné, mert vágyik rá, vagy hogy nehogy elhagyják, megcsalják…?)
• Bizalom magunkban (önbizalom, ami már önmagában összetett érzés)
• Önmagunk teljes elfogadása (elég jó vagyok, pont úgy „csinálom”, ahogy a páromnak a legjobb)
• Önmagunk szeretése (testünk minden porcikáját, még a kevésbé „trendiket” is!)
• A másik tisztelete (kiváltságos az az ember, akivel ágyba bújik az ember lánya/fia – különben mitől is lesz a szex vagy az Ön szerepe ebben az együttlétben értékes?)
• Bizalom a másikban (szeret, vigyáz rám, nem hagy el, „nemcsak arra kellek” (még akkor sem, ha csak egy éjszakás kaland, hiszen lehet az egy “felhasználása a másiknak”, de lehet a “megélése is a másiknak”!)
• A másik teljes elfogadása (vágyainak, szexuális igényeinek – halkan jegyezném meg azért, hogy csak olyat tegyünk meg, amitől mi magunk nem viszolygunk)
• A másiknak a szerelemmel, szeretettel és impulzív (nem titkolt) vággyal való körbeölelése
• És a jó, öreg felelősségvállalás („igen” következményeinek felelősségteljes elfogadása, előzetes megfontolása – pl.: nem kívánt terhesség)

Dr. Csernus Imre egyik előadásán hangzott el az, hogy „az orgazmus az nem más, mint bizalom”. Mélységesen egyetértek azzal, hogy az orgazmus nem szexuális technikák eredménye, hanem a bizalom gyümölcse. Ha megvan a bizalom, akkor nincs vágy-, és élményzavar (csökkent érdeklődés, undor stb.), nincs izgalmi diszfunkció (vaginális lubrikáció), nincs gátolt orgazmus (frigiditás – „kedvenc szavunk” Hölgyeim), nincs vaginizmus vagy diszpareunia (közösülés során keletkező, visszatérő fájdalmak), nincs funkcionális meddőség, és nincs annyi megcsalt, elhagyott, megalázott nő (és férfi).

Szerintem érdemes lépnünk, változtatnunk ebben a kérdésben? Ön szerint?….