Kedves Látogató! Jelenleg sajnos nem tudok új klienst fogadni, mert nincs szabad helyem, és sajnos nem tudok szabad kapacitással rendelkező kollégát sem ajánlani.
Kérem, ezen tényt vegye figyelembe, amikor kapcsolatba lép velem. Köszönettel, Kisnémet Mónika

Elvált szülők össztüzében élve 

A ketté szakadt családok nehézségeivel foglalkozó cikksorozat első írásában a gyermekek szemszögéből közelítettem meg a témát, mégpedig a leggyakrabban felbukkanó érzéseikkel és gondolkodásfejlődésük jellegzetességeivel. Így beszéltünk már a bűntudatról, az önvádról, a re-unió vágyról, a választás nyomásáról, valamint a centrált, illetve mágikus gondolkodásról a szülők és a gyermekek viszonyrendszerébe helyezve. Most nézzük meg, hogyan látja és éli meg szüleit, a szülei kapcsolatát egy gyermek.

Gyakran hallom, ahogy a szülők azzal mentegetik magukat, hogy a gyerek előtt soha nem veszekednek. Gyorsan megtörténik az átadom-átveszem projekt, és már megy is mindenki a maga útjára. A viták (jó esetben)  telefonon vagy személyesen, de nem a gyerekkel egy légtérben folynak…. Sőt lehet, hogy a szülők nem is találkoznak, mert az elvált félhez megy le a gyerek a kapuba, mivel oly mértékben nem jönnek ki egymással a szülők, hogy nem akarnak még találkozni sem, ergo a gyerek nem is láthat semmilyen vitát, vagy utálkozást….

Bizony igen nagy tévedésben vannak kedves Szülők, ha úgy gondolják, hogy ebből a viselkedésből gyermekük nem vonja le, hogy Önök nem, hogy nem szeretik, de még csak nem is tisztelik egymást. Mit gondolnak ezzel mire tanítják csemetéjüket? Egyszer egy 8 éves kisfiú arra a kérdésemre, hogy miből gondolja, hogy utálják egymást a szülei, hiszen soha nem látta őket veszekedni vagy verekedni, azt válaszolta: „á Mona, már ahogy intenek egymásnak, már abból lehet látni, hogy mennyire utálják egymást.”

Albert Mehrabian kutatásaiból tudjuk, a kommunikációs értelmezésnek csupán 7 százaléka származik szavakból, a fennmaradó részt a testbeszéd és a hangszín, hanglejtés adja (más kutatások szerint is a verbális hatás maximum 35%). A nem-verbális jelek értelmezése a gyermekeknél különösen nagy hangsúlyt kap. Apró jelekből megérzik, ha a szülők között vágni lehet a feszültséget: „nem néznek egymásra, nem puszilják meg egymást, nem szólnak egymáshoz, idegesek, ingerlékenyek olyankor, ha együtt vagyunk, vagy találkozni fogunk” stb. stb – ilyeneket és ezekhez hasonlóakat szoktak kis-pártfogoltaim mondani.

Ahogy azt már az előző írásban is kifejtettem a gyerekek világában anya és apa a két legfontosabb személy, akik a biztonságot (vagy bizonytalanságot) és az élet, a világ működésének megértéséhez szükséges mintákat, „algoritmusokat” adják gyermekeiknek. A gyermeki szeretet a szülők felé ösztönösen „örök”, azt csakis kitartó szülői/nagyszülői stb. romboló üzemmóddal lehet meggyengíteni. Azonban azzal, hogy szidják gyermeküknek az exüket csakis gyermekeiknek tesznek rosszat. Elveszik a boldog gyermekkorukat és az édesapjukat, édesanyjukat csemetéjüktől. Még ha nem is a legek apukájáról vagy anyukájáról beszélünk, akkor is egy gyermek szeretni akarja a szüleit. Lehet, hogy gyakran hiányzik neki valami a szülőtől, lehet, hogy haragszik rá, hogy csalódott, de elég egy öt perces, osztatlan figyelem, egy ölelés, és a gyermeket máris átjárja a szülő iránti szeretet – tulajdonképpen így van ezzel a szülő is a gyermekét illetően, ugye 🙂

Természetesen már a válás sem könnyű a gyerekeknek (sem). De az ő nehézségük az önvád mellett, a tehetetlenség, hogy nem tudják elérni, hogy együtt maradjon a család;  az állandó hiányérzet, hiszen anyunál apu, apunál anyu hiányzik. Ha ezt még a szülők megfejelik azzal is, hogy valamelyik szülőt jobban kell szeretni, vagy uram-atyám, még utálni, haragudni is kell rá, azzal borzalmas belső kételyeket, bűntudatot és zavarodottságot okoznak a gyermekeiknek.

Kedves Felnőttek, ha Önöket exük megbántotta, megcsalta, akkor ezekkel a tettekkel nem a gyermeküket csalta meg, árulta el!!! Ha szeretnék, hogy gyermekük boldog és kiegyensúlyozott legyen, akkor külön kell tudniuk választani saját női/férfi önérzeti sértettségüket, bánatukat, véleményüket a másikról, mint emberről, a saját, illetve a másik szülői mivoltától. Lehet, hogy Önnek rossz felesége/férje/párja volt az exe, de ettől ő még jó apa és anya. Természetesen nem állítom azt, hogy minden elvált férfi/nő egyben jó apa és anya is. De azt határozottan igen, hogy sokkal több jó szülő van, mint ahogyan azt az elvált felek gondolják egymásról.

A “valóság” részleteivel – azaz ki mit csinált a házasság/együttélés alatt a másikkal – ne terheljék gyermekeiket! Ne használják őket lelki szemetesládának. A gyermekük nem a barátjuk! A felnőttek világát érintő részletek mind érzelmi, mind kognitív szinten csak megzavarja, megterheli a gyerekeket. Sem érzelmi, sem kognitív, sem erkölcsi fejlődésükben nem állnak ott, hogy ezekkel az információkkal bármit is tudjanak kezdeni.

Ha igazán jó, és nem tökéletes szülők szeretnének lenni, akkor Kedves Szülők, szépen kérem Önöket, hogy dolgozzák fel egyéni sérelmeiket, és alakítsanak ki egy elfogadáson, megértésen és a másik tiszteletén alapuló szülői kapcsolatot gyermekeik apjával/anyjával. Hagyják meg gyermekeiknek a biztos tudatot és érzetet, hogy nekik szerető és jó édesanyjuk és édesapjuk van. Csak ezzel az érzettel lehetnek csemetéik boldog gyermekek, és válhatnak majd szeretetet/tiszteletet adni és elfogadni képes felnőttekké. Nagy a tét! Az Önök mintája lesz számukra a viszonyítási alap a párkapcsolatokat, sőt általánosságban véve az emberi kapcsolatokat illetően is. Ne tegyék tönkre sem saját, sem gyermekeik jövőjét az állandó vitákkal, rossz mintákkal. Éppen elég, hogy a közelmúlt már boldogtalan időszakként vonul be életük történelemkönyvébe. Ugyanakkor a jelenjük és a jövőjük változhat, még pedig annak függvényében, hogy el tudják-e engedni sérelmeiket, valamint tisztelettel, elfogadással és mérhetetlen együttműködéssel tudnak-e viszonyulni gyermekeik apjához/anyjához.

folytatjuk….

Következő téma: Gyermekek szülők és mostohaszülők kereszttüzében