Hiszem, hogy mindenki maga teremti meg a valóságát! Teremtsünk együtt egy jobbat!
A pszichológia igen gazdag az irányzatok és módszerek, ezáltal az eszköztárat illetően is. Munkám során igyekszem a módszereket és a technikákat kombinálni. Így a szabad asszociáció és a pár-, és családterápia mellet a pszichológia eszközei közül gyakran használom még a személyiségteszteket, projektív rajzteszteket, meséket és játékokat, valamint művészetterápiás technikákat. A tesztek a pszichológia, mint tudományterület megszületésével születtek meg, amikor is fókuszba került az az igény, hogy a személyiséget fordítsuk le mérhető, empirikusan igazolható adatokra, „objektív” tényekre. A rajztesztek a tudattalan vágyak, motivációk és a rejtett konfliktusok feltárásának az eszköze, míg a személyiségtesztek erősen táplálkoznak a személyiség tudatos működéséből. A művészetterápiás technikák pedig a személyiségünk kreatív részének a krízisek, traumák, és érzelmi elakadások feldolgozására gyakorolt hatására alapoznak.
Személyiségtesztek
Úgy vélem, aki az önismeret útjára lép, annak előrehaladását segíthetik a személyiségtesztek, amelyek az emberi személyiséget számtalan szempontból vizsgálják, így azok az önmagunkkal való szembenézést könnyítik meg. Ha ezeket a „lelki tükröket” jól alkalmazzuk, akkor bepillantást engednek önmagunkba, amelyek sokat segíthetnek a reális énkép kialakításában és saját magunk megértésében.
A belső lényünk megismerhető és a megismerés eredményeképpen alakítható, fejleszthető, gazdagítható, így érdemes „tükörbe néznünk” és mérleget készítenünk önmagunkról, előnyös és hátrányos vonásainkról, különböző énrészeinkről. Az önismereti céllal készített felmérések által megállapíthatjuk, hogy életünk egy adott pontján hol állunk, átgondolhatjuk hová akarunk menni, és ahhoz, hogy az úti célt el is érjük, min kell változtatnunk.
Tudatos...
Projektív rajztesztek
A projektív rajztesztekben a személy saját belső élményeit, belső reprezentációs világát, értelmezéseit vetíti bele a rajzokba. Akár felnőtteknél, akár gyermekeknél jó kiindulópont egy-egy ilyen rajzteszt a kapcsolatteremtéshez és a beszélgetés spontán elindításához is. Ezek a tesztek strukturálják az üléseket, segítik a szorongások oldását, így az egyén fokozatosan vonódik be és tárja fel belső világát.
A projektív tesztek nagyban elősegítik az egyén belső világának megértését, a problémák gyökerének feltérképezését, a tudatos és tudattalan szféráink összekapcsolását és ezáltal egy teljesebb kép meglátását. Bár a tesztek sok mindent megmutatnak, azonban az értelmezésük nem matematikai szabályok alapján történnek. Minden rajz önálló jelentéssel bír a rajzoló lelki állapotától, egyéni szimbólumhasználatától függően. Bár vannak kiindulópontok, amelyek segíthetnek a tudattalan megfejtésében, a puzzle darabok összerakásához a beszélgetések mellett akár többféle rajztesztre is szükség lehet. Mondani is szoktam, hogy egy teszt nem teszt!
Tudattalan...
Művészetterápiás technikák, vizuális kultúra eszközei
Bár nem vagyok művészetterapeuta, képzéseim során igyekeztem több képzőművészet-terápiás technikát is elsajátítani. A nehezen megfogalmazható érzelmek, emlékek, gondolatok vagy elfojtott traumák esetében az alkotások, rajzok, festmények, gyurmavilágok, esetleg süteménykészítések segítik a belső világ megosztását és az elakadások feloldását, a lelki problémák feldolgozását.
Általában az alkotómunkát beszélgetés kíséri, ami teljessé teszi az érzelmi és kognitív feldolgozást. Bár a gyermekek és felnőttek általában másként állnak a művészetterápiás folyamathoz, azért elmondható, hogy a legtöbben megélik segítő, gyógyító erejét. A kreatív- vagy művészetterápiák során, az újra megtalált kreativitás nyújt segítséget abban, hogy feldolgozzuk traumáinkat, elakadásainkat és pozitívan nézzünk a jövő felé. Az alkotás személyiségformáló is, hiszen erősíti az önbizalmat, tudatosítja az egyén értékrendjét, vágyait és félelmeit. A kreativitás tehát gyógyító erő, amely segít a belső összhang kialakításában, és az én erőinek érvényesülésében, fejlődésében, azaz a megküzdési mechanizmusok kialakításában.
Kreativitás...
Lépjen velem kapcsolatba!
Ha szeretne időpontot egyeztetni, vagy kérdése van hozzám, akkor az alábbi űrlap segítségével tudja felvenni a kapcsolatot velem.