Kedves Látogató! Jelenleg sajnos nem tudok új klienst fogadni, mert nincs szabad helyem, és sajnos nem tudok szabad kapacitással rendelkező kollégát sem ajánlani.
Kérem, ezen tényt vegye figyelembe, amikor kapcsolatba lép velem. Köszönettel, Kisnémet Mónika

Válás gyermeki szívvel…

Kedves Válófélben lévő, Elvált vagy már Mozaikcsaládokban élő Szülők!

Önökhöz szólok, mert nagymértékben Önökön múlik, hogy az Önök által nevelt és „szeretett” gyermekeknek boldog gyermekkoruk van-e, illetve boldog, magukat szerethetőnek érző, önbizalommal teli, boldog párkapcsolatra képes felnőtteké válnak-e vagy sem. Egyre több gyermek nő fel elvált szülők gyermekeként, mégpedig olyan elvált szülők gyermekeként, akik újraházasodnak vagy legalábbis új élettársi kapcsolatokat alakítanak ki.

Midig azt mondom, hogy még egy válásnak is megvannak az előnyei, de a nehézségei is. Az egyik ilyen nehézség, hogy ami nem sikerült négykezesen, azaz amit nem sikerült a szülőknek együtt megoldani, azt most nyolckezesen kell majd. Hiú ábránd, ha azt hiszik, hogy a gyerekekre csak a szülők hatnak, illetve az új oldalbordáknak – legyenek nevelőanyukák, vagy nevelőapukák – semmi közük az ő vér szerinti gyermekeikhez. Ha ezt így látják, akkor mérhetetlen nagy terheket tesznek rájuk. Egyszer egy családkonzultáción fogalmazta meg egy 9 éves kislány, hogy ő csak azt szeretné, amit tőle is elvárnak, miszerint mindenki szeressen mindenkit, ne legyen gyűlölködés.

Egy gyermek magától soha nem akar választani a szülei közül. Ha igen, akkor ezt sajnálatból, félelemből, bűntudatból teszi, ami azt jelenti, hogy már akkor sérült gyermeki kis lelke, amikor még a család együtt élt. A gyermek vágya, hogy szülei együtt éljenek teljesen ösztönös. Neki ez az erős, stabil kettős adja a biztonságérzetet, már ha a szülők harmóniában és szeretetben élnek egymással. Ha nem, akkor ambivalens ez a biztonságérzet, mivel belekeveredik a veszekedésektől, a válástól való félelem és az a gyötrő érzés, hogy anya és apa nem szeretik egymást, bántják egymást, amely helyzet előbb utóbb elvezet(het) ahhoz a szorongáshoz is, hogy ha elmúlhat a szeretet, akkor bizony ő mikor fog olyat tenni, hogy már őt sem fogják szeretni. A felnőttek világában jól érthető és elkülöníthető „szeretetfogalmak”, miszerint sokféle szeretet létezik (szülői, testvéri, házastársi, stb.) a gyermekek világában még nem léteznek. Így nem is értik, hogy apa és anya már nem úgy szeretik egymást….

Ezek a lappangó szorongások, illetve gyakran az egyik szülő hatására kialakuló hit, miszerint a másik szülő „bántotta” az egyiket gyakran vezet a „jó kisfiú/kislány szindrómához”. Azaz végtelenül segítőkésszé, megértővé válik a gyermek. Igyekszik mindenkinek megfelelni, jó jegyeket hozni. Nem hisztizik, nincs ellenállás, minden szorongását, félelmét befojtja, hallgataggá, saját érzelmeit eltitkolóvá válik a gyermek. Sajnos nagyon gyakran a szülőknek ez még imponál is, hogy milyen jó ez a gyermek, nincs vele semmi gond, milyen felnőttesen gondolkozik. Ez azonban csak annyit jelent, hogy már most elvettük a gondtalan gyermekkorát csemeténknek.

Sajnos azonban nem csak az előbb említett szorongások gyötörhetik ezen gyermekeket. Az első érzelmi stressz, ami áthatja őket a saját maguk hibáztatása. Különösen 7-8 éves korig a gyermekek gondolkodása centrált, azaz egy helyzetnek a másik fél szempontjából való viszonyulásra még nem elég érettek. Lassan alakul ki a decentrált gondolkodás képessége. Mindennek tetejébe az óvodásoknál nemcsak a centráltság áll fenn, – azaz világuk középpontjában ők állnak – hanem az a mágikus hit is, hogy oksági összefüggéseket tételeznek fel egymástól független dolgok között, ráadásul abban is hisznek, hogy ezen (természetesen a valóságban nem létező) kapcsolatok felhasználásával irányíthatják a világot. A gondolkodási fejlődés ezen szakaszának e két jellegzetessége vezet ahhoz, hogy a kisebb gyermekek magukat okolják a válásért. Ők voltak túl rosszak, vagy ők nem tanultak elég jól, hogy csak a két leggyakoribb tévhitet megemlítsem,  és ezért akarnak elválni szüleik. Ez a bűntudat nehezen irtható ki.

A re-unió vágy is többé-kevésbé kiirthatatlan a gyermekekből. Így akár mondják, akár nem, nagyon gyakran álmodoznak arról, hogy mi lett volna, ha a szüleik nem válnak el; illetve mi lenne, ha újra együtt élne a család. Gyakran küldetésnek is tekintik, – mágikus gondolkodás jó táptalaj hozzá – hogy kibékítsék a szülőket, akár a szülők új kapcsolatainak „rombolásával”, de minimum az összetartó szerepvállalásukkal; lavírozva, ügyeskedve próbálják a szülőket újra egymás felé terelgetni.

A mai írásomban elkezdtem a gyermekek érzéseit, világlátását megmutatni Önöknek, Kedves Szülők! Mégpedig azon érzéseket, gondolkodási sajátosságokat, amelyek a szülőkkel kapcsolatosak egy válás, mozaikcsalád esetén. Innen fogom folytatni, mégpedig az új oldalbordák és a gyermekek kapcsolatával, valamint a szülők egymáshoz való viszonyának gyermeki megélésével.

folytatjuk….

Következő téma: Elvált szülők össztüzében élve