Kedves Olvasóim, nem tudom Önök, hogy vannak vele, de számomra az év legkedvesebb időszakában járunk, Advent, Karácsony és Szilveszter, amikor is előtérbe kerül az igazi szeretet, megbecsülés és az együtt megélt közös élmények fontossága. Én is a szeretetről szeretnék írni, azonban egy kicsit másképp… „hogyan szeressünk úgy, hogy az nekünk is, és a másiknak is jó legyen”. Az alábbi receptet az idősebbektől tanulva, illetve neves család- és párterapeuták valamint saját eseteim tanulságaiból állítottam össze. Kérem fogadják szeretettel, használják és legyenek boldogak!

Amikor (pár)kapcsolati problémákkal küzd két ember, akkor nagyon gyakori két hibás álláspont a feleknél. Az egyik, „valahogy úgy kezdődött, hogy én visszaszóltam, adtam… ütöttem”, azaz, nem én vagyok a hibás. Míg a másik, hogy az emberek nem változnak, „én ilyen vagyok, ő meg olyan… nincs mit tenni”. (Az egyik leggyakoribb ilyen helyzet, amikor az egyik introvertáltnak, míg a másik extrovertáltnak tartja magát, és ezt a különbséget nevezik meg, mint okot arra, hogy miért nincs meg a felek között megfelelő kommunikáció.)

Először is, soha nem csak az egyiken, vagy a másikon múlik a kapcsolat minősége. Nincs is értelme keresni a bűnösöket, ugyanis a kapcsolat – értelmező kéziszótár szerint „az a mód, ahogy két ember vagy csoport viselkedik egymással; viszony” – minősége mindig a felek egymáshoz való viszonyulásától függ. Azaz a párok együtt alakítják és teremtik a problémákat a viselkedésükkel, ugyanis hatnak egymásra, egymást formálják (a ribillióhoz is két ember kell, a játszmákban mindkét félnek megvannak a saját szerepeik, az egyik a másik nélkül nem veszekedhet). Viselkedésünknek, attitűdjeinknek természetesen van egyfajta genetikai megalapozottsága, de ez sokkal inkább a hajlamot jelenti egy-egy viselkedésre, és annak nem az automatikus meglétét. A tényleges viselkedési repertoárunk nagymértékben függ élettapasztalatunktól, és a másokkal folytatott kapcsolati tapasztalatoktól, kölcsönhatásoktól. Mi következik ebből?

Ha javítani akarunk (pár)kapcsolatunkon, akkor érdemes abból kiindulni, hogy mi áll amögött, ahogy viselkedünk egymással. Megérteni a mögöttes folyamatokat (tudatos vagy tudattalan szándékokat), és nem a hibást keresni. Az is jó kiinduló pont, ha azt feltételezzük, hogy mindkét fél, ha akar, akkor tud változtatni a viselkedésén, és ha a felek összehangoltan változtatnak, akkor ez a változás tartós lesz, a kapcsolat fejlődését és javulását szolgálja és eredményezi.

Ezen írásom az MMM magazin Lélektől Lélekig rovatban jelent meg 2012-ben. A teljes cikket a PDF kinyitásával tudja elolvasni.